2010. július 16., péntek

Vállalkozási formák és az alapítás költségei

1.) Egyéni vállalkozó


Egyéni vállalkozás a természetes személy üzletszerű, saját nevében és kockázatára, rendszeresen, haszonszerzés céljából folytatott gazdasági tevékenység. Az egyéni vállalkozó bármilyen, jogszabály által nem tiltott üzletszerű, gazdasági tevékenységet folytathat. Az egyéni vállalkozó felelőssége korlátlan, azaz teljes vagyonával felel.

Az egyéni vállalkozó tevékenységét csak akkor kezdheti meg, ha bejegyzik az egyéni vállalkozók nyilvántartásába. A bejegyzésről az egyéni vállalkozó igazolást kap, ezáltal kerül értesítésre - többek között - nyilvántartási számáról és adószámáról is, melyeket tevékenysége során használni köteles.

Az egyéni vállalkozás alapítására személyesen és elektronikus úton is lehetőség van. Személyesen bármely okmányirodában lehet kezdeményezni az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentését.

Több tevékenységi kört is meg lehet adni. A felvenni kívánt tevékenységeket az APEH honlapján elérhető tevékenységi jegyzékből lehet kikeresni, és utólag könnyedén bővítheti egy változást bejelentő nyomtatvány leadásával.


Az egyéni vállalkozó vállalkozói tevékenységet csak akkor kezdheti meg, illetve folytathat, ha az adott tevékenység végzéséhez szükséges végzettségekkel (képesítési követelményekkel) és hatósági engedélyekkel rendelkezik.
Képesítéshez kötött tevékenységet az egyéni vállalkozó akkor is folytathat, ha a képesítési követelményeknek maga nem felel meg, de az adott tevékenység folytatásában személyesen közreműködő, általa határozatlan időre foglalkoztatott személyek között van olyan, aki az előírt képesítéssel rendelkezik. Az egyéni vállalkozó több tevékenységet folytathat, tevékenységét több telephelyen, illetve fióktelepen végezheti. Ha az egyéni vállalkozónak több telephelye (fióktelepe) van, a képesítési követelményeket valamennyi telephely (fióktelep) vonatkozásában érvényesíteni kell.
Az egyéni vállalkozó közreműködőként alkalmazottat, külön jogszabályban meghatározott bedolgozót, segítő családtagot, és szakiskolai, szakközépiskolai tanulót foglalkoztathat.

Az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával felel.

Az egyéni vállalkozónak a gazdasági tevékenysége során az „egyéni vállalkozó” megjelölést (vagy annak e.v. rövidítését) és nyilvántartási számát neve (aláírása) mellett minden esetben köteles feltüntetni.

Az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésére lehetőség van, amelynek legrövidebb időtartama 1 hónap, leghosszabb időtartama 5 év lehet. Az egyéni vállalkozó szünetelés tartama alatt nem végezheti az egyéni vállalkozói tevékenységet, nem szerezhet egyéni vállalkozói tevékenységhez kötődő új jogosultságot, nem vállalhat új kötelezettséget, azonban tevékenységének folytatása során a szünetelésig keletkezett és azt követően esedékessé váló fizetési kötelezettségeit a szünetelés ideje alatt is köteles teljesíteni.
2010. január 1-jét követően a változás-bejelentési, a szünetelés, illetve megszüntetés bejelentési ügyek kizárólag elektronikus úton - erre szolgáló elektronikus nyomtatványok igénybevételével - az Ügyfélkapun keresztül kezdeményezhetőek.

Választható, hogy 5 m Ft árbevétel alatt nem lesz Áfa alany a vállalkozó. Ekkor nem szükséges bankszámla, elég a házípénztárból fizetni illetve csekken befizetni a járulékokat. Bár ezt nem javasolta a könyvelő, mert órákig kell sorban állni a csekkért az Apehnál. De ha áfa alany lesz, akkor kell majd nyitni egy vállalkozói bankszámlát.
Az indulási költségek:

- illeték a vállalkozói igazolvány kiadásáért: 10.000,- Ft

Fizetendő járulékok:

A fizetendő járulékok körét az határozza meg, hogy az egyéni vállalkozó munkaviszonyban áll-e máshol, nappali tagozatos diák-e vagy más státuszából adódóan fizetnek utána járulékokat. Ugyanis ebben az esetben bizonyos járulékok fizetése alól mentesül a vállalkozó.
Ha a vállalkozó nem rendelkezik heti 36 órát meghaladó munkaviszonnyal (és az előbb ismertetett lehetőségek sem érintik), akkor az alábbi járulékokat kell fizetni havonat, függetlenül attól, hogy volt-e bevétele a vállalkozásnak, vagy nem.
- egészségügyi hozzájárulás (EHO): 1.950,- Ft / hó
- egészségbiztosítási alap: 6% + 5% = 11%
- nyugdíjbiztosítási alap:

1.) ha magánnyugdíjpénztári tag vagy, akkor:
- nyugdíjbiztosítási alap: 24% + 1,5% = 25,5%
- magánnyugdíjpénztár: 8%

2.) ha nem vagy magánnyugdíjpénztári tag, akkor:
- nyugdíjbiztosítási alap: 24% + 9,5 % = 33,5%

- vállalkozói adó: 4%

A fentieket akkor is fizetni kell a minimálbért véve alapul, ha semmi bevétele nem volt a vállalkozásnak az adott időszakban.  Azonban a 2006. szeptemberben életbelépett új jogszabályok értelmében dupla járulékfizetési minimum terheli a vállalkozókat, ami azt jelenti, hogy a dupla minimálbér után kell megfizetni a fenti járulékokat.
Ezen kívül SZJA-t kell fizetni, ami jövedelem / bevételfüggő. Ezt azért nem részletezem, mert a jelenlegi kormány azonnal változást ígért be ezen a területen.

ÁFA fizetési kötelezettség ha a vállalkozó nem kért áfamentességet. (Vagy ha a bevételei meghaladják az áfamentesség felső határát.)

Iparűzési adót, ami a bevétel 2%-a.

A tevékenységtől függően egyéb adónemek is felmerülhetnek (pl. kulturális járulék).

Működési költségek:

- könyvelési díj: általában egyéni vállaklozásnál 8.000 - 12.000 Ft/hó körül szokott mozogni
- bankköltség
- igény szerint: tárhely + domain, internet, telefon, posta költség, stb.


2.) Betéti társaság

Legalább egy beltag és egy kültag szükséges az alapításához. A beltag a teljes vagyonával felel, a kültag a bevitt vagyon erejéig. A betéti társaságban a társaság képviselőket választ. Általában a beltagok hozzák a határozatokat, de a társaság rendes tevékenységébe nem tartozó ügyekben a kültagok is szavazhatnak. A nyereség és a veszteség a tagok között vagyoni hozzájárulás arányában oszlik meg, de a cégalapításkor ezt másképp is szabályozhatják az alapítók. Az eredményt írásban kell rögzíteni.

Az ügyvéd nyújtja be a papírokat a Cégbíróságra, és ekkor megkapja az adószámot. A társaság különböző szervek felé bejelentési kötelezettséggel bír. A bejegyzés 1-2 hónapot vehet igénybe. A betéti társaság kettős könyvezetés végez.


3.) Korlátolt felelősségű társaság

A kft. jogi személyiséggel rendelkezik. Alapítása nincsen létszámhoz kötve, lehet egyszemélyes kft-t is létrehozni. A tag anyagi felelőssége korlátozott, csak a bevitt vagyon erejéig terjed. A kft. alapításakor társasági szerződést kell írni.

Az alapítás költségei:

- Törzstőke: minimum 500.000 Ft
Kft alapítás cégbírósági bejegyzése akár a törzstőke banki befizetése nélkül is lehetséges, amennyiben a Kft ügyvezetője nyilatkozik arról, hogy a törzstőke a társaság rendelkezésére bocsátása megtörtént. A minimális törzstőke 500.000 Ft, amelynek fele fizetendő be a Kft alapítás idején (a fentieknek megfelelően bankszámlára, vagy a Kft házipénztárába) A fennmaradó rész 1 éven belül fizetendő be a Kft alapítás idejétől számítva. Egyszemélyes kft alapítása esetén elegendő a társaság alapításakor 100.000-Ft-ot a társaság rendelkezésére bocsájtani, a maradék legalább 400.000-Ft-ot pedig egy éven belül kell befizetni a társaság bankszámlájára.
- Kft alapítás cégbírósági bejegyzésének illetéke 15.000, közzétételi költségtérítés nem fizetendő egyszerűsített eljárásban, amennyiben a kft alapítás szerződésminta szerint történik
- Ügyvédi díj: ügyvédtől függő, kb. 100.000 Ft.

Ügyvezető lehet a társaság tagja, de lehet kívülálló személy is. Kettős könyvelést kell vezetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése