2010. október 14., csütörtök

kedvenc képem

Mikor megálmodtam, hogy ruhaüzletet nyitok, elhatároztam, hogy már az üzlet berendezésnél is a minőségre, szépségre nagy hansúlyt fektetek. Nem szeretném, ha belépve azonnal megcsapná a vásárló orrát a tömény turkaszag. Az áru kihelyezést sem klasszikus végtelen egymás után lógó össszevissza ruhakavalkádnak képzelem. Ekkor bukkantam erre a képre, amit el is tettem magamnak. Bár ez nem használtuha üzlet, de nagyon tetszik az árukihelyezés.

2010. október 13., szerda

kell-e egyáltalán a vállalkozói élet

ezt a kérdést sokat teszik fel nekem nap mint nap, hiszen van egy jól menő munkahelyem, volt egy felelős magas beosztásom, és relatív sok pénzt kerestem. Ezek után miért akarok a bizonytalanba belevágni.
Nos, mert úgy érzem, nincs más választásom.
Két kicsi gyerekkel 6 évre kiestem a munkából (jó nem teljesen, mert azért itthonról dolgoztam a cégemnem a két terhesség között, csak hogy el ne felejtsenek), ezért még a munkahelyemet sem hibáztathatom, hogy már rég felvettek valakit a helyemre. Másrészt még ha vissza is vesznek más munkakörbe (eddig kontrolling és treasury igazgató voltam egy multinál, és mint pénzügyi tanácsadó van esélyem a folytatásra), akkor sem tudok napi 8 órás munkahelyet betölteni, úgy hogy Budapestre oda-vissza utazom napi fél órát a munkahelyemre, így jó esetben is 6-7 között érek haza, és nekünk nincs közelben nagymama, aki elhozza az unokáit az oviból, meg majdan a suliból. Tehát van két évem, mire újra munkába kell állnom, hogy kiderüljön, tudok-e saját lábra állni, vagy marad a ma még elképzelhetetlen időbeosztást igénylő alkalmazotti státusz.
Épp olvastam a http://www.gazdagmami.hu/ -n, hogy egy 1600 anyuka megkérdezésével készített tanulmány szerint kiderült, hogy a kismamák 47%-a nem tud visszamenni az eredeti munkahelyére dolgozni a GYES lejárta után. Mondjuk mit várunk mi magyarok, ha 3 évig otthon ülünk. A munkahely természetesen nem vár eddig. Nincs is ilyen tán az egész világon. USA-ban 6 hét és mehet vissza az anyuka dolgozni. Persze mi is visszamehetünk hamarabb, de azt én sem szerettem volna, imádom nézni hogy cseperednek a gyermekeim a nap minden percében. Igaz, ezért nem is panaszkodom, hanem megpróbálok az új helyzethez alkalmazkodni.

nyugta vagy pénztárgép

felmerült, hogy nem kell pénztárgépet venni, elég csak nyutát adni a vásárlóknak. De jó is lenne, hiszen egy pénztárgép kb 40 ezer Ft-ról kezdődik. Mondtam már, hogy az egyik barátnőm is pont használtruha üzletet nyitott? múlt hét szerdán. Az ötletet ugyan tőlem "nyúlták" le :-) , de egyáltalán nem baj, elég messze van innen, és legalább a tapasztalatinkat meg tudjuk osztani. Szóval ő mondta, hogy nem kell pénztárgép. Megkérdezte a jogi fórumon, ott is azt a választ kaptam, hogy nem kell. A saját könyvelőm szerint kell. Igyhát ismét nekiálltam jogszabályt kutatni, és lám, azt találtam, hogy tényleg kell. 2009 októberében változott a törvény. http://www.apeh.hu/data/cms141551/18_szamla_nyugta.pdf 2.5-ös pont.
idézek belőle:
"Nyugtaadási kötelezettségüknek kizárólag pénztárgéppel, taxaméterrel tehetnek eleget az alábbi adóalanyok, illetve üzletek:
a 2009. október 15. napján hatályos TEÁOR ’08 47.1-47.7 és 47.91 szerinti kiskereskedelmi, az 56.1 és 56.3 szerinti vendéglátási (kivéve a mozgó szolgáltatásnyújtást), az 55.1-55.3 szerinti szálláshely-szolgáltatási, a 77.1-77.2 és77.3.3 szerinti kölcsönzési és a 95.1-95.2 szerinti javítási tevékenységet folytató valamennyi adóalany, üzlet, mozgóbolt,"
Tehát, pénztárgépet veszek...

2010. október 7., csütörtök

TEÁOR számok és tevékenységi körök

Megjöttem az okmányirodából. NEM sikerült vállalkozóvá vállnom. Mivel még nincs meg az üzlet, ezért azt mondta a már említett kedves hölgy, hogy még ne is jelentsem be, hogy vállalkozó akarok lenni, mert akkor 15 napon belül el is kell kezdeni a bejelentett tevékenységet. Márpedig, mint újépítésű ingatlan, én ebben a 15 napban nem bízom, hogy minden engedélye meg lesz. Másrészt meg csak olyan tevékenységet jelentsek be, amit tényleg végezni fogok. Ugyanakkor célszerű most mindet bejelenteni, mert ugyan később is bármikor meg tehetem, de az már nem lesz ingyenes (kétezer valahányszáz Ft a változtatás). Szóval a kiválasztott tevékenységi körök és TEÁOR számok:
471901 Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem
477902 Hasznltruha-lábbeli
477906 Használt iparcikk kiskereskedelem
Ebben a háromban benne van, ha játékot, babakocsit, gyerekruhát, újonnan vagy használtan, illetve ha az Euros boltokhoz hasonló vegyi, műanyag, élelmiszert kívánok értékesíteni. Ezen utóbbikhoz ugyan kell végzettség, de elég hozzá a főiskolai diplomám, a kereskedelmi szak.
Tehát ha meglesz az üzlet, akkor viszont már interneten fogom bejelenteni.

Azt viszont, ha nincs jogi forma, akkor hogy lehet addig számlára vásárolni nem tudom. Meg kell kérdezni a könyvelőt, állítólag régen a vállalkozói igazolvány kiváltása előtt már fél évvel lehetett számlára vásárolni. Érdekes egy szabály.

Egyéni vállalkozás bejelentése és egyéb fontos teendők

Eljött a nagy nap, ma megkapom a kulcsot az üzlethez. A használatbavételi még nincs meg, de addig is pakolhatok.

Sőt, a nyitásig még számos teendő vár.

Egyéni vállalkozói kiváltása, illetve bejelentése.
Mivel az igazolványt már nem kötelező kiváltani, így az egész ingyen van (az igazolvány kiváltás már 10.000 Ft-ba kerülne). Egyenlőre nem kérem, remélem sehol nem fogják tőlem kérni. Hallottam, hogy bankban előszeretettel kérik, addig nem nyitnak vállalkozói számlát, hiába nem kötelező. A bejelentést próbáltam a neten, letöltöttem a szükséges szoftvert, leszedtem a megfelelő nyomtatványt, de a kitöltéséhez már segítséget szerettem volna. Hívtam is a helyi illetékes okmányirodát, ahol nagyon kedves volt a hölgy, de mondta, hogy személyesen fáradjak be. Puff! Mindegy, ma 2-re van időpontom, majd becuccolunk a kisfiammal, de pont ezt szerettem volna elkerülni.

Vennem kell még mérleget és pénztárgépet.
Sajnos csak a hitelesített mérleg a jó, hiába kapni 6 ezerért szuper jót, de nincs hitelesítve. Sőt, állítólag azt a fajtát nem is lehet, amire rákérdeztem. Pedig árszorzós, világíós, külön vevőfelé mutatós. A hitelesített az kb 23 ezerbe kerül.
Pénztárgép árak terén még jobb a helyzet. Minimunm 40+áfa körül indulnak. Találtam egy honlapot, ahol bérelni lehet, http://www.pog.hu/, de így is 25 ezer egyszeri induló összeg + havi 1990 a bérleti díj. A könyvelő azt mondta, hogy nyugta nem elég, mindenféleképpen kell a pénztárgép. No ennek azért utána nézek.

Csináltatni szeretnék kirakatmatricát. Mint használtruha üzlet, nagy kirakatot nem igen tudok elképzelni, inkább lefedem az ablak egy részét. Persze ezt se csináltattam még soha, úgyhogy ennek is utána nézni, hol lehet, hogy működik, mennyiért. Találomra felhívtam a netről egy céget, aki a nyomtatással foglalkozik, ott adtak egy grafikus telefonszámot. Most arra várok, hogy ő mondjon rá valamit. Az igényem egy boldog családi idill kép, ahol a gyerekek ugrálnak, mosolyognak. Inspirációnak a DM matricákat vettem, nekem az nagyon tetszik. Persze én gyerekekkel szeretném.

Aztán venni kell a nyomtatványboltban Áfa tömböt, vásárlók könyvét, amit még hitelesíttetni is kell az önkormányzatnál, zárv-nyitva táblát, dohányozni  tilos táblát. Tehát a következő állomás egy nyomtatványbolt.

Most viszont rohanok az okmányirodába, a vállalkozóiért.